Az MC-Bauchemie az építéskémiai termékek és technológiák piacának nemzetközi élvonalába tartozik.
A németországi Ruhr-vidéken található Bottrop városban székelő, 40 országban jelen levő, 2.500 főt foglalkoztató cégcsoportunk több mint 60 éve kínál iránymutató megoldásokat a betonminőség javítása és a legkülönfélébb építmények védelme, állagmegóvása terén.
Pontosan tudjuk, hogy minden egyes terméknek adott esetben kulcsszerep juthat egy-egy komplett objektum megépítése, vagy felújítása során. Nem véletlenül viszonyulunk minden egyes projekthez rendkívüli körültekintéssel, így gondoskodva vevőink és partnereink biztonságáról és lelki nyugalmáról, akik ezért bátran támaszkodhatnak megalapozott szakmai tanácsainkra és termékmegoldásainkra.
Magyarországon a rendszerváltás óta már több, mint 25 éve vagyunk jelen, a hazai és a régiós piacokat kiszolgáló laborral is rendelkező modern gyárral.
„Elkötelezetten az innováció iránt”- Alapítása óta ez az MC egyik vezérelve, amely ma még inkább érvényes, mint valaha. Nem utolsósorban az építőipari kutatás-fejlesztésben szerzett hat évtizedes tapasztalatának köszönhetően a vállalat elismert piaci szereplővé vált, amelynek know-how-jára világszerte igényt tartanak. Nemcsak a jelenben, hanem a jövőben is.
BIZTOSRA ÉPÍTVE